Mi is megérkeztünk Bényéről, igaz már jó ideje a, de még nem jutottam el odáig, hogy megírjam. Pedig kedves Blogger társaim már mind megírták az élményeiket.

Tökéletesen és véglegesen Bénye rajongók lettünk, vágyainkban már szerepel egy ottani ház is, amiben majd leendő unokáink is ott ugrálnak.A szombati fesztivál hangulata fantasztikus volt, bár, mint sokan leírták a Comp-let nevű catering cég mindent megtett, hogy ne így legyen. De fűszeres Eszter, meg Chili és a többiek nem hagyták magukat.

Csak 6 pincét sikerült meglátogatnunk, több nem fért bele, de mindenhol jó fej emberek, hangulat, borok voltak. Volt ugyan, ahol kicsit sokaltuk a bor árát, de nem gond, máshol vettünk inkább később.

Az 5 ételből csak 4-et bírtunk megkóstolni, a bárány már nem fért volna belénk.

Nekem Lorien levese és Horasz őzpörköltje volt a csúcs. De Chili gombája is nagyon ízlett, csak már pár kanállal fért csak belém.

És itt is üzenem Eszternek, hogy megkóstoltam a mákos bobajkát is, és kifejezetten ízlett, mert ha már édesség, akkor csakis mákos, és a mások által kicsit elrontottnak érzett száraz bobajkák így nem tudtak úgy elázni, ahogy kellett volna, és ahogy én nem szeretem.

Talán az egyik legnagyobb öröm az volt, hogy találkozhattunk egymással, Horasszal, Eszterrel, Loriennel és Chilivel. Loriennel jó sokat sétáltunk és beszélgettünk, a lányokat sajnos nem találtuk meg később, viszont közben Bombadil Tomát igen. Ezt mindenképp ismételni kell, annyira jó fej társaság.

 

Amit még feltétlenül ki kell találnom, az Karádi-Bergerék romkocsmájában kapott konfitált paradicsom. Ott a Tolcsvai Őskaján vendéglő tulajdonos séfje, Pascall főzött, mellette a képeiből kiállítást lehetett megnézni.

Ebbe a vendéglőbe még egyszer mindenképpen el kell jutnom. De addig nem nyugszom, amíg ki nem találok valami hasonló ételt.

 

Eredetileg komoly útitervet csináltunk a 4 napra, hogy hova megyünk el, Mádtól Telkibányáig. Na, az autóm ennek nemet mondott, mert nagyon nagyon nem akart menni, lefelé az autópályán max. 80-nal bírtam menni, enyhén halálfélelmem volt.Ezért nem sokat mozdultunk Bényéről.

Illetve Erdőbénye mellől, ahol a nagyjából 3 km-re levő Szarvas Panzióban szálltunk meg. Mindenkinek nagyon ajánlom, Erdő mélyén egy nagyon jó kis panzió, konyhával, étkezővel, és nagyon nagyon kedves, helyes házigazdákkal.

 

Egyedül Mádra mentünk el, megnéztük a Zsinagógát, ami egyrészt gyönyörű, másrészt annyira jó látni, hogy közös erővel felújították, karbantartják. A gondnok úr, Fehér Barnabás, hosszas előadást tartott a zsinagóga, a mádi zsidók történetéről is, és felháborodását a különféle bakancsos gárdista szörnyűségekről.

 

Az egyetlen gasztronómiai rosszpont a sokak által ajánlott Bodrogkeresztúri Lebuj vendéglő, amit nem sikerült kipróbálnunk. Első este 9 előtt értünk oda, amikor a pincér meglehetősen rossz modorban közölte, hogy már csak inni tud adni. Utánunk még két autó érkezett, akik ettek volna, de úgy látszik a turistaszezon közepén nincs már szükségük a vendégre. Két nap múlva újabb kísérletet tettünk, akkor tele volt a hely, amit megértek, de ahogy a keresztbe tett karral álló főúr ezt közölte, hogy nem látják, hogy nincs hely? Egy életre elment tőle a kedvem. Lehetett volna azt mondani, jöjjünk vissza, vagy esetleg várjunk, és csinálnak helyet, de ezt a fajta „magyar vendéglátást” már nagyon nem bírom.

Erdőbényére a fesztivál után még vissza-visszatértünk, eleget téve az Ábrahám-pince fiatal gazdáinak invitálására. Két fiatal Ábrahám Enikő és Péter Róbert csinálja 3 éve. Nekem a száraz furmintjuk nagyon bejött, ez volt az egyik, amiért visszamentünk, de aztán 3-4 órát ott ragadtunk, nagyon jót beszélgettünk, közben még megkóstoltunk pár szép bort, és megbeszéltük, hogy kapcsolatba maradunk.

Még két üveg Vyvamus száraz szamorodnit beszereztünk, aztán hazatértünk.

Utolsó nap elmentünk Sárospatakra, hogy a kocsival hátha tudnak valamit kezdeni, és haza tudunk gurulni vele Pestre.

Megnéztük a Rákóczi várat, és mellette sétálgatva kijött egy fiatal lány, hogy várjunk még egy kicsit és negyed óra múlva kezdődik a pincelátogatás. Végül csak ketten voltunk, de miattunk is megcsinálta hihetetlen lelkesen a bemutatást, óriási szeretettel beszélve a helyről, a borról. Itt sajnos már csak a Párom kóstolt, én csak szagoltam, mert vissza is kellett jönni még 200 km-t.

Demeter Anikó volt az idegenvezetőnk, hihetetlen helyes csaj, és hozzáértő, és vendégszerető, mindenkinek nagyon ajánlom. Na, ott még búcsúzóul persze kellett vennünk még egy későszüretelésű Muskotály-t. Amiben az a gyönyörű, hogy mi nem szeretjük az édes bort, de Hegyalján azért megrendültünk, és elég sok édeset is kóstoltunk, ami isteni volt.

Egyszóval, visszamegyünk Bénye.