Dalit

Vöröslencse leves

2010. március 10. 19:32 - Dalit

Az egyik kedvenc levesünk. A csodálatos marhához a párom javasolta, hogy valami más típusú, fajtájú étel legyen. Amilyen gyakran van, csoda, hogy még nem írtam be ide eddig. De mivel egyszerűen Orient Expressék receptjét, illetve receptjeit használom, eddig úgy gondoltam, nem az enyém. De miután így nagyon nehéz minden alkalommal megtalálnom, és a két receptből amúgy is kreáltam persze egy harmadikat, most már berakom a saját blogomra is.

1 ek olaj (én indiai ételekhez napraforgót használok, vagy vajat)
1 hagyma
2 gerezd fokhagyma
2-3 cm gyömbér
1 ½ tk. őrölt koriander
2 tk. római kömény
½ tk. mustármag
1 tk garam masala
1 tk mild curry (opcionális, most úgy éreztem kell még bele)
chili (annak, aki bírja)
25 dkg száraz vöröslencse
5 dl alaplé
fél lime leve
1 pohár joghurt

A hagymát, fokhagymát, gyömbért apróra vágom. Az egész fűszereket mozsárban megtöröm.
Egy lábasban olajat hevítek, először a megtört fűszereket teszem bele, és addig pirítom, míg illata less, majd a hagymát, fokhagymát, gyömbért. Közepes lángon párolom 5-6 percig, ráöntöm a vöröslencsét, sózom. Beleöntöm az alaplét, és még fél liter vizet. Addig főzöm, míg a lencse meg puhul, akkor belekeverem a lime levét, a garam masalát, és a curry port. Egyet forralok velük, végül a joghurtot is belekeverem.
Szólj hozzá!
Címkék: vöröslencse

A bejegyzés trackback címe:

https://dalit.blog.hu/api/trackback/id/tr671817015

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása