Dalit

Chilis-csokis florentiner – Segítsüti

2010. március 30. 09:40 - Dalit

Mint már sokan sok helyen láttátok, folytatódik a tavaly elkezdett segítsüti program. Nemisbéka és 25 gasztroanya újabb célt talált, amit támogathatunk, támogathattok.

Ebben az évben Anyák napjára, azoknak az anyáknak szeretnénk segíteni, akik még éppen csak most lettek anyák, de nemcsak a boldogság jött el a gyermekük születésével, hanem a nehézségek is. Koraszülött babák anyukáiknak könnyíthetitek meg az első napokat, heteket. Két kórház, a budapesti Péterffy Kórház és a Miskolci Megyei Kórház koraszülött osztályát fogjuk az adományokkal segíteni.

Részleteket a segitsuti.hu-n találtok. A tavalyi évhez képest változás, hogy most a segitsüti.hu-n lehet licitálni.

Kikiáltási ár 1000.- Ft. 

 

Csípős florentiner 

  • 1 evőkanál vaj
  • 1,5 dl tejszín
  • 100 g cukor
  • 150 g kandírozott gyümölcs apróra vágva (barack, áfonya, cseresznye, mazsola
  • 100 g manduladarabka
  • 25 pisztácia durvára aprítva
    15 dkg fekete csokoládé 70 %-os
  • fél dl tej
  • fél kávéskanál őrölt szegfűbors
  • egy szárított csili

 

A vajat felolvasztom egy edényben, belekeverem a tejszínt, a cukrot, a darabolt aszalt gyümölcsöket, és a magvakat. Kb. 3 perc alatt összefőzöm. Lehúzom a tűzről és hozzákeverek még 2-3 evőkanál lisztet.
Egy sütőtepsit kibélelek sütőpapírral, és egymástól jókora távolságba egy evőkanálnyi kupacokat teszek. A kanállal ellapítom. 220 fokra előmelegített sütőben 5-10 percig sütöm. Figyeljünk, hogy megsüljön, de még ne égjen oda.
A sütés után, ha kedvünk tartja, pogácsaszaggatóval kerek formákat vághatunk belőle, de nekem jobban tetszik az amorf alak. Hagyom kihűlni.
Mikor kihűlt, nekilátok a csokoládémáznak. A csokit, kevés tejjel felolvasztom fűszerezem szegfűborssal és apróra vágott csilivel, amennyihez kedvünk van. Szilikonecsettel a sütemények lapos ét bekenem a csokival, és fogyasztás előtt a hűtőben hagyom kihűlni.


Csak tessék, csak tessék, megismételhetetlen alkalom!!!

 

(Egy svájci süteményes füzetből, és a goodfood-ból vegyítve)

3 komment
Címkék: segítsüti

A bejegyzés trackback címe:

https://dalit.blog.hu/api/trackback/id/tr831876698

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BanAnnamari · http://www.ketnyelvugyerek.hu/ 2010.04.03. 22:15:47

Nagyon köszi a vigaszágas felajánlást! :)) Mennyire bírják a postát a sütik? Van lehetőség postázásra (költség enyém)? Vagy csak a pesti átvétel él? Ha macera, akkor átpasszolom pesti ismerősnek az átvételt, de az sem gond, ha nem készül el.

Köszi,
Annamari (alias ketnyelvugyerek)

Dalit · http://dalit.blog.hu/ 2010.04.03. 22:49:13

@BanAnnamari: Megpróbálom úgy csomagolni majd, hogy elbírja a posta. Csak írd majd meg a mailcímemre a pontos címet.
Köszönöm, és örülök a lehetőségnek.

BanAnnamari · http://www.ketnyelvugyerek.hu/ 2010.04.06. 16:03:19

@Dalit: Köszi, inkább kisorsolom az olvasók között, neked is kevesebb macera. :) Jelzem, ha megvan a nyertes, hogy meg tudjátok beszélni az átvételt. Nagyon köszi még egyszer a lehetőséget.
süti beállítások módosítása