Dalit

Sült oldalas, langyos cukkini saláta.

2010. szeptember 12. 18:51 - Dalit

 

Na, ez már vasárnapi ebéd volt.
Az oldalast lényegében Toma receptje alapján készítettem, illetve nagyjából én is mindig így csináltam. De most már egyszerűen nem tudok úgy főzni, hogy ne nézzek meg néhány receptet. Ha sült hús, akkor általában Toma, Horasz ez első. A fűszerezésen egy kicsit változtattam, mert nekem a majoránna az nagyon kell, és a zsálya meg a disznóhúshoz nagyon illik.
A saláta a Goodfood oldaláról való, és tényleg annyira jó, hogy még a cukkinit nem kedvelő pasim is azt mondta, hogy: Te, ez jó.
 
Hozzávalók:
 
  • Egy oldalas két-csontonként darabolva
  • másfél fokhagyma
  • só, bors
  • majoránna
  • annyi zsályalevél amennyi oldalasdarab, meg még néhány
  •  
Az oldalasdarabokat befűszerezem a sóval, borssal, szárított majoránnával, és minden darabra ráteszek egy zsályalevelet is. A fokhagymákat megpucolom, a gerezdeket egyben hagyom, de a kés lapjával egy kicsit megnyomom, hogy az íze jobban kijöjjön. Egy tepsi aljába zsírt teszek, rá az oldalast, köré a fokhagymákat, és felöntöm kb. 1 dl vízzel. Lefedem alufóliával, és 160 fokos sütőben két órát sütöm. A végén leveszem a fóliát, és zsírjára sütöm, illetve egy kicsit meggrillezem. Az egészben maradt, megsült fokhagymák valami isteniek hozzá.
 
Langyos cukkini saláta
 
  • 2 közepes cukkini
  • 1 fél marok menta
  • 1 fél marok fenyőmag (vagy napraforgómag)
  • egy fél mozzarella
  • olívaolaj
 
Dresszing
 
  • 1 citrom leve
  • 1 kk méz
  • 1 ek olívaolaj
  • egy kevés csili

 
A cukkinit hosszában vékony szeletekre vágom. Egy grillserpenyőben kevés olívaolajon mindkét oldalán 2 percig sütöm, és belerakom a salátás tálba. Megszórom a kisebbre tépkedett mentalevéllel, a fenyőmaggal, és darabokra vágott mozzarellával Kicsit megsózom. A dresszinget összekeverem, és ráöntöm a salátára. Egy egész keveset hagyom állni, majd tálalom.  
 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://dalit.blog.hu/api/trackback/id/tr932291172

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása