Azt hiszem, az elején nem írtam, hogy én hétvégi főzőasszony vagyok.
Két oka is van ennek. Az egyik, hogy kétlaki életet élek, a hétvégeket a párommal töltöm, hétköznap meg az eredeti otthonomban, ahol anyámmal, bátyámmal a kettőből egy gyerekkel élek.
Amióta felnőttek a gyerekeim, és teljesen követhetetlen napirendjeink vannak, azóta felhagytam a nap főzőcskével.
Meg próbáljon meg valaki a következő felállással főzni.
Adott egy tej és tojásérzékeny báty, aki amúgy is vicces féladagokat bír enni.
Adott egy reformkonyha, fél vega, mániákus lány, akinek követhetetlenek az éppen aktuális igényei.
És végül, de elsősorban az Édesanyám, aki pont ma lett 80 éves, 30 kg, és annyit eszik, mint egy veréb kisadagja.

Viszont találtam magamnak egy isteni partnert a főzéshez. Na meg a blogíráshoz, ő indított el, és ha van ideje, szerkeszt is, ha meg végre lesz egy jó fényképezőgépe, ő fogja a képeket csinálni.
Egy férfit, akinek a főzési tudománya ugyan megáll a rántotta, nokedli, és állítólag a lecsónál, viszont hihetetlenül szeret jókat enni, ínyenc, és nagyon értékeli a főztömet. Ráadásul még a kísérletezést is jól bírja, sőt.