Dalit

VKF! IX. Első pályázat

2007. szeptember 29. 20:54 - Dalit

Plusz a nulladik.
Sokakkal ellentétben én nagyon szeretem a belsőségeket. Enni! De nem annyira készíteni.
Nem szeretek a májhoz nyúlni, mert túlságosan síkos, véres, a velővel szintén ez a helyzet, miközben nagy kedvencem a rántott velő. A Pozsonyi kisvendéglőben, ha eljutok néha, meg hely is van, rendszeresen ezt rendelem.
A legnagyobb favoritom viszont, amit évek óta nem ettem, a vesevelő, vagyis vese velővel.
Erre most sem tudtam magam rávenni, mert ha vesét főzök, mire kész van, én már nem tudok enni belőle. Főzés közben igen intenzív szaga van. A régi kisvendéglők meg eltüntek.:((
De éppen ezért nagyon megörültem a kiírásnak, mert rávett, hogy újra főzzek is valami belsőséget.
Végül is egy májas hétvége lett.:) Kezdődött már pénteken. Lányom beteg lett, és felhívott, hogy ugye van kedvem odamenni hozzájuk, és valamit főzni. Már elötte beszéltem neki a VKF-ről, meg hogy májat csinálnék, úgyhogy nagyon megkivánta szegénykém, és resztelt májat rendelt maguknak.
Úgy irány a bolt, és vettem másfél kg májat, hogy nekik is, nekünk is elég legyen.
A mélyhűtőmben "találtam" egy csomag csirkemájat is. Minden készen állt a pályázathoz.

Első dolgozatom címe

Májgombóc

A májombóc egyike azon ételeknek, amelyet szivesen rendelek étteremben, de még soha nem csináltam.
A VKF remek alkalom volt arra, hogy végre bekerüljön az itteni repertoárba is.
És arra is, hogy végre használjam a már egy éve megkapott bécsi szakácskönyvemet, Wiener Küche-t. Tipikusan az a könyv, amit sokat nézegetek és ritkán használok. A nézegetés itt szó szerint értendő, mert elég csekély a német nyelvtudásom. De ha rászorulok, azért van kéznél tolmácsom is.

Szóval májgombóc 

2 beáztatott zsemle
4 db fagyasztott csirkemáj, alaposan megpucolva (a recept marhamájat írt, de én ezt találtam itthon, és úgy gondoltam csirkehúsleveshez jobban is illik).
1 kisebb hagyma
1 csokor petrezselyem
30 g vaj

bors
1 tk majoranna
1 gerezd fokhagyma
1 tojás
zsemlemorzsa

Beáztattam a zsemlét. A csirkemájat egészen apróra, majdnem péppé vagdostam. A vajon megpároltam a hagymát, majd az összes hozzávalót apróra vágva, a fokhagymát átpréselve egy tálban alaposan összekutyultam. Elég lágy anyaga lett, úgyhogy az előírt 50 g-nál több zsemlemorzsát tettem bele, hogy összeálljon.
Gombócokat formáltam belőle, és forró levesben kb. 8 perc alatt lassú tűzen kifőztem.
Rém büszke voltam, mert most nem volt itthon a Tolmács, és magam találtam ki és értettem meg a német receptet.
Íme a forrás:
4 komment
Címkék: máj vkf zsemle

A bejegyzés trackback címe:

https://dalit.blog.hu/api/trackback/id/tr41180704

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nóri 2007.09.30. 14:15:40



Igazi májgombóc,mm..gratula! Szépek is,gondolom a lányod rohamosan javul:-) az igazi húslevest szerintem nagyon ünnapivé tudja tenni egy jó kis gombóc..máskor is főzőcskézz a német "mumusból" :-) csak nehogy a Tolmács haszontalannak érezze magát, vagyis majd átszellemülhet tolmácsból kóstolóvá..nem is rossz!

Dalit · http://dalit.blog.hu/ 2007.09.30. 15:10:40

Főállásban kóstoló, csak másodállásban Tolmács és fényképész és szerkesztőm is.

t3v · http://okostojas.blog.hu 2007.10.02. 21:25:32

ez nekem remek is lesz. eddig mindig kis doboz konzervből, grízzel csináltam, az gyorsan megvan. de mentettem a receptet! más kérdés, hogy nem tudom, mikor sikerül beszámolni, hogy is ízlett, mert levest szinte csak ünnepnapokon eszünk :)

Dalit · http://dalit.blog.hu/ 2007.10.02. 22:56:50

Muszáj vagyok elmondani. Tényleg nagyon vacakul volt a lányom, hörghurut, meg minden. Hétfőn sikerült neki átmenteni egy kis levest, meg gombócot, mert kiderült, hogy ez az élete álma.
tényleg igazi, gyógyleves, gyógygombóc volt, Olyan boldog voltam, ahogy néztem, hogy eszi, és jól esik.