Dalit

Rebarbarás, meggyes gyümölcsrizs

2008. július 07. 18:03 - Dalit

Kivételesen nem jutottam el pénteken vásárolni, ezért szombat reggel indultam a Bosnyákra. Nem tudtam, hogy szombat az az igazi nagy piacnap. A közeli parkoló telis tele őstermelővel, és mindenfajta árusokkal. Zöldségáradat, mellette meg kínai papucs, ruha, meg minden, ahogy egy igazi vásárban. Sárgabarack, alma, és mindenféle gyümölcs olcsóbban, mint eddig láttam. Sárga cukkinik, mini patisszonok, bébi dinnyék, (De kár, hogy nem rakok el) rendes, valódi paradicsom, paprika.

Elvesztem, vége a nyugalmas szombat reggeleimnek. Muszáj leszek felkelni, és piacra menni. A felkelésen kívül a másik nagy hibája, hogy húsért azért csak be kell menni a rendes piacra, és így elég hosszú sétát lehet tenni. Legalább előre ledolgozom a hétvégi traktákat.

A piac közepe táján találkoztam egy nénivel, aki a maradék rebarbaráját próbálta eladni. Életemben talán egyszer ettem, de miután a Párom gyermekkori németországi emlékeihez tartozik, nem lehetett otthagyni.

Mikor hazaértem, rájöttem, hogy ebből az árva kis csokorból túl sok mindent nem tudok alkotni, de aztán a hűtőben talált meggy és Fakanál receptje kisegített.

Gyümölcsrizs

 

1 csésze arborio rizs (igazat megvallva a fele megmaradt)
1 kanál vaj
3 dl tej
1 zacskó habtejszín
2 ek kókuszreszelék
4-5 kanál cukor
1 tk vaníliás cukor
4 szál rebarbara
2 marok magozott meggy, vagy több

A vajat felforrósítottam, és a csésze rizst átforgattam benne.Lassanként, fokozatosan keverés mellett adtam hozzá a tejet. Mikor már félig kész volt, csak akkor tettem hozzá cukrot, majd a kókuszreszeléket. Végül a vaníliáscukrot, lezártam, és hagytam kihűlni.
Közben a rebarbaraszárakat megpucoltam, kockára vágtam, a meggyet kimagoztam, megszórtam cukorral.
Egy lábasban egy kanál vízen elkezdtem párolni a rebarbarát, majd hozzáraktam a meggyet, és együtt vártam, hogy megtöppedjenek. Cukroztam még egy kicsit, mert a meggy és a rebarbara is igen savanyú volt. Két-három menta levelet dobtam hozzá.

A tejszínből habot vertem, amit a kihűlt rizzsel óvatosan összeforgattam. Kis tálkákba raktam, és a tetejére raktam bőven a gyümölcsöt.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://dalit.blog.hu/api/trackback/id/tr22557026

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása