Dalit

Tócsni

2007. június 30. 18:14 - Dalit

Hurrá nyaralunk!

Végre, végre eljött az idő, és itt a vakáció, és a Balaton.
Én a Balatont elvileg nem annyira szeretem, nem szeretem a valódi nyaralóhelyeket, sok turistával, ronda nyaralóépületekkel, stb.
De Szigliget az más. A lányomék már évek óta járnak ide, és áradoznak, úgyhogy itt volt a mi időnk.
Viszont főzni nem könnyű ilyenkor. Rájöttem, hogy lassan el is felejtem gyermek és ifjúkorom egyszerű ételeit.
Tehát a nehezített pálya: 2 elektromos főzőlap, egy nem túl bőkezű kis közért. Ráadásul nagyon gondosan lehozattam S.-sel a „fontosabb„ füszereket – mangós balzsamecet, chiliolaj, borskeverék stb. – amit rögtön megérkezésünkkor sikerült elvesztenünk a buszon. Úgyhogy szegény ember vízzel főz, meg amit talál.
Kánikulára jöttünk, de azóta főleg kellemes, hűvös időnk van, amit annyira nem is bánunk. Mesterfokra visszük a lustálkodást.
De ami viszont van, az meglepő módon, az internet, és mivel egy keveset dolgoznunk is kell, hoztunk laptopot.Így aztán világgá tudom kürtölni alkotásaimat.
Első nap megfőztem a rendes lecsómat, amit az előzőekben már írtam.
Második nap este nyaralásaim régi emlékeként eszembe jutott a puliszka, és a tócsni. Tudom, a tócsninak van még párezer neve, lapcsányka, tócsi, cicege stb. de meglepő módon Pesten a hetedik kerületben mi így hívtuk.:)

Nem is emlékeztem már rá, hogy milyen isteni.









 

Tócsni fokhagymás tejföllel 2 személyre

5 db közepes krumpli
1 tojás
2-3 kanál kefír
liszt
olaj
fokhagyma

1 doboz tejföl
fokhagyma izlés szerint

Lereszeltem a krumplit sajtreszelővel, hozzátettem a kefírt, a tojást, 3 gerezd fokhagymát széttrancsírozva, és annyi lisztet amitől sűrűbb nokedlitészta lett belőle. Először kevés olajjal teflonban próbálkoztam, de hamar rájöttem, hogy bő olajban sokkal gyorsabb és egyszerűbb.

A tejfőlt már előre összekevertem az apróra vágott fokhagymával, ebbe is 3 vaskosabb gerezd ment, sóval, és lehűtöttem.

Ja, és nehogy elfelejtsem, jóféle szigligeti olaszrizlingből készült fröccs járt hozzá.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://dalit.blog.hu/api/trackback/id/tr38109099

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása