Dalit

Rosinante:)

2010. november 22. 10:28 - Dalit

Csütörtökön a polgári szakmámból adódóan hívatalos látogatást tettem:) a Rosinante fogadóba. Elég régen terveim között szerepel a látogatás, de eddig nem jutottam el.

A szállodához érve Mirelle fogadott, illetve nagyon örült és egyben csodálkozott, hogy mit keresek ott. Innentől kezdve életem egyik, ha nem a legjobb partnertalálkozóján, bemutatóján vettem részt.

Miután bemutatták nekünk a szállodát, egy rövidített Finománia főzőiskolát kaptunk. Lehetett sütni bagettet, sütit, káposztás lángos, és svéd karácsonyi süteményt. Én az utóbbit készítettem Mirelle-lel. Mikor meggyúrtuk és megformáztuk a süteményt, a kertben egy olyan, de olyan svédasztal várt minket, hogy teljesen kész voltam. Azt hiszem csirkecomb, ragyogó zöldségekkel. Mangalica kolbász, hurka, zseniális. Sárgarépaleves. Túrógombóc. Sült gesztenye, stb.

A benti teremben közben kirakodtak, és hihetetlen finom házi sajtokat, lekvárokat lehetett kóstolni. Egyszer csak ott álltam egy kondér madártej előtt, aminek szintén nem tudtam ellenállni. És csak ezután hozták a különböző édes és sós lepényeket.  Mindenből csak pár falatot, de muszáj volt enni.

Egyszerűen olyan, de olyan szinten ettem tele magam, hogy úgy éreztem, egy hétig nem fogok enni. DE ez hagyján, mert a szálloda munkatársai tényleg valami egészen extrém módon kedvesek. Vagyis nem is ez a legjobb szó, hanem tényleg olyan, mintha egy baráti családhoz mentem volna vendégségbe.

Szakmailag is meggyőztek, de egyénileg is most az egyik elsőszámú vágyam, hogy itt töltsek egy hétvégét, és főzhessek.

Ja, és Mirellel is nagyon jókat beszélgettünk, kajákról, országokról, szakmáról.

Otthon gondolkoztam el, hogy ki vagyis mi az a Rosinante, egy kicsit még vitatkoztunk is, hogy szamár, vagy ló? Ló, most már tudom, csak ezt nem, vajon miért pont ez lett a neve.

 Isteni sajtok

És egyebek

Szólj hozzá!
Címkék: locsifecsi

A bejegyzés trackback címe:

https://dalit.blog.hu/api/trackback/id/tr52464991

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása