Dalit

Segítsüti átadás - kétszer

2010. május 04. 09:55 - Dalit

Nálam is eljött a sütik átadásának napja. Úgy alakult, hogy több megbeszélés után végül is a győztes és a vigaszágas is egy napon tudott eljönni érte.

Így aztán a szombat délutánom és a vasárnap délelőtt egy része is a sütemény jegyében telt.
 
Az az igazság, hogy az eredeti sütemény elég viharosan alakult. A Good-Food recept, amit eredetileg kinéztem, egyáltalán nem működött, széttöredezett, kemény lett. Az utolsó pillanatban bekopogott csodálatos kedves szomszédném, a kezében egy svájci süteményes füzettel, hogy nézd, itt is benne van az a süti, amiről tegnap meséltél. Na, elölről kezdtem, és a második recept már tökéletes volt.
 
Most a második és harmadik adag meg egyre jobban sikerült. Az eredeti recepttől eltértem annyiban, hogy a gyerekek kedvéért a nagy részéből kihagytam a chilit, vagy csak nagyon keveset használtam.
 
Az első adag sütemény Rita és csodálatos, szőke, cserfes 3 és fél éves Pannus kislányához került. Az Ikeában találkoztunk, ahol egy rövid beszélgetés után, még a kislányt is rá lehetett venni a játékok otthagyására, némi süti és Csodák Palotája ígéretével.
Este már várt egy nagyon kedves levél.
„Nem vagyok egy süteményes típus, de ezt a receptet tuti megtanulom, mert annyira finom.
A chilis verziót is ki fogom próbálni, de most Panni miatt kifejezetten jó, hogy nincs benne, mert már vagy hármat-négyet bevágott.”
 
Vigaszágasom kétnyelvűgyerek volt, aki, miután igen messze lakik tőlem, inkább kisorsolta olvasói között a süteményemet. A nyertes Erika délután jött el hozzánk, nagyobb fiával. Vele sem tudtunk sok időt eltölteni, mert a család másik fele már várta, de így is jó volt látni az örömet.
Ma reggel egy olyan megható levél várt tőle, hogy egy kicsit megkönnyeztem. Ide csak a sütim dicséretét idézném be, de innen is üzenem, hogy nagyon boldoggá tett.
„Csak szeretnem jelenteni, hogy a suti isteni finom volt - mar ameddig volt :) A sima csokis szinte meg az autoban elfogyott, mig hazaértunk, pedig nem volt az olyan sok kilometer... A keteves fiam ugy ette, mintha minden napot ezzel kezdene :)”

 

Mindkettőjüknek nagyon köszönöm a licitálást, a támogatást, és azt hogy így tudnak örülni.:)

 Annyira igyekeztem a sütéssel és a csomagolással, hogy fényképezni már elfelejtettünk.

 

Szólj hozzá!
Címkék: segítsüti

A bejegyzés trackback címe:

https://dalit.blog.hu/api/trackback/id/tr421973092

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása