Dalit

Wang úr dicsérete

2007. november 03. 10:21 - Dalit

Tegnap valami egészen vészes módon tört rám, hogy én kínait akarok enni.

Rábeszéltem a lányomékat is, mert jó kínait úgy érdemes enni, hogy minél többen, többfélét, és mindenki mindent eszik.
Szerencsére a lányom ragaszkodott a Fő u-i Lan Zhou étteremhez, ami a tvpaprikából ismerhető Wang étterme.

A kínai konyhának egész korán a szerelmese lettem. 16 éves koromban voltam az akkor még Nyugat-Németországban, ahol apám elvitt egy kínai vendéglőben.
Mondanom se kell, hogy akkor halvány fogalmam sem volt, hogy mire számítsak.
Egy hét német konyhán élés után különösen megrendítő élmény volt.
Rendelt egy csomó mindent, aztán csak döbbenten nézte, hogy az ő kisevő lánya csak eszik és eszik és eszik.

A 80-as években aztán nyílt egy kínai az Andrássy úton, ahol már a férjemmel jártunk minden ünnepi alkalommal.
Később a gyerekeim is nagyon megszerették, de ahogy elterjedt a gyors kínai büfé, már nagyon messze került az eredeti élményektől. Bár azokba is járok, ha megéhezek, nincs időm másra. Sőt az István u-ban egy egészen meglepően jó kis büfé található.
De azért az igazi vágytól az is messze van.

Tehát megérkeztünk a Fő u-ba, ahol egy nagyon kedves, néha talán túlságosan is az, pincér állt rendelkezésünkre.

Hosszan válogattunk a több mint száz ételt tartalmazó étlapról, de miután választottunk, akkor a pincér gyorsan lebeszélt minket egy-két választásról, és ajánlott jobbat, vagy jelezte, hogy szerinte mi lenne az igazán jó választás.
Ha még kérdéseink voltak, odahívta a főnököt, Wang urat, aki egy fiatal srác, valami hihetetlen kedves, sármos mosollyal.
Mint megtudtuk, közben a belső teremben épp a Kínai nagykövetség vacsorázott, az étterem másik részében meg Vágó István egy nagyobb társasággal.

Végül kialakult a menü.
-          erős savanyú leves
-         
tavaszi tekercs
-         
édes savanyú csirke
-         
illatos omlós kacsa
-         
Császárok lakomája (marha mindenféle tengeri ezzel azzal)
-          Pekingi sertés
 

Kezdjük a levessel. Ez nálam érzékeny pont, megőrülök a gyorsbüfékben kapható, nyálkás zselészerű löttytől. Itt kis csészében érkezett, fantasztikus állaga volt, és nagyon nagyon finom volt, tele szójacsirával, mindenféle jóval.
A tavaszi tekercs a másik olyan étel, amiből régen még nagyon jókat ettem, de van annak már sok-sok éve.
Én csak belekostóltam, de a tésztája egyszerre volt ropogós és lágy, a belseje meg nem egy egyszerű párolt káposzta, hanem valami csoda. Ráadásul hoztak hozzá egy nagyon kellemes szószt is.

Utána jöttek a főételek. Először az első három.

Édes savanyú csirke a lányom kedvéért, én nem nagyon szeretem, mert általában túl édes. Na, itt nem. Kicsit édes, kicsit savanyú, és az a furcsa kínai állag, mintha félig nyers volna, de közben egyáltalán nem az.
Az illatos omlós kacsa nekem annyira nem jött be, túl száraz, és unalmas volt.
Viszont a császárok lakomája, amit én választottam, és elnyertem miatta pincérünk elismerő bólintását, nekem nagyon bejött, bár a többieknek nem annyira. Marhacsíkok egy érdekes szószban zöldségekkel, garnélával, és ha jól éreztem tintahallal. A tintahalat nem mindig kedvelem, nekem olyan érzésem szokott lenni hogy egy halízű rágógumit eszem, de itt tökéletes volt.

Közben jázminteát ittunk, amit mindenkinek tanácsolok, mert lesimítja a túl erős ízeket, és valahogy továbbviszi az evést, mikor már úgy érzem, egy falat se fér belém.

Kicsit később megjött az est fénypontja a pekingi sertés.

Középen nagyon vékonyra szelt sertéscsíkok szószban, körülötte újhagyma-csíkok, és uborkacsíkok, és 4 palacsinta.
Az első palacsintát a pincér töltötte meg, kis újhagyma, uborka, és hús. Ő természetesen pálcikával, de elmondta, hogy ezt egyszerűen kézzel kell, és az utcán is eszik.
Na ez valami fantasztikus volt, egyszerűen elájultunk tőle.

A felszolgálás is elképesztő volt, a pincér is, de ha más dolga volt, akkor Wang érzékelte minden pillanatban a kívánságainkat.
Kisebb előadást is hallhattunk a kínai konyháról, ami nekünk és az ott vacsorázó kínaiaknak nem ugyanaz.
Meg is mutattak nekünk egy kínai vendégeknek szánt levest, ami úszott az olajtól, és a pincér elmondása szerint nagyon sok benne a kínai só. De az olajat nem eszik meg, hanem ügyesen merik ki alóla az ételt.

Végül a lányom még kívánt egy kis desszertet. Választott egyet a thai hercegnő csókját, amit kedves pincérünk rögtön lecserélt egy másikra, hogy az jobb lesz.


Darált szezámmaggal töltött tésztagombócok, valami nagyon érdekes dolog, egy vízszerű löttyben úszkáltak ilyen lágy gombócok, amiről mondjuk a szem, vagy valami ilyesmi jutott eszünkbe, nagyon furcsa állaga volt, és a belseje tele szezámmagos finom töltelékkel.

 

 

 

Bár majd kidurrantunk alig több mint e felét bírtuk elfogyasztani a menünek, a maradékot természetesen becsomagolták.
Plusz kaptunk névjegyeket, és egy kedves invitálást, a kínai konyhaiskolába
Alig várom, hogy eljuthassak. Bár még össze kéne szedni egy társaságot, akivel többen mehetnénk.

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://dalit.blog.hu/api/trackback/id/tr24216845

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gabojsza · http://gabojszakonyhaja.blogspot.com/ 2007.11.03. 11:04:55

Étvágygerjesztő-kedvcsináló írás! Jó volt olvasni!
Sajnos a kínai konyhaiskola linkje nekem nem működik. Másnak sem?

fakanál · http://fakanal.freeblog.hu 2007.11.03. 13:37:59

a javított linkben a hu után ne tegyél pontot, mert így nem működik
süti beállítások módosítása