Dalit

Közös pizza

2008. január 06. 20:59 - Dalit

Vagyis nagyjából a lányom csinálta, én meg kuktáskodtam.
Tegnap nálunk ebédeltek, aztán lányom nálam maradt, és már nagyon sok idő után együtt konyháztunk.
Szerintem úgy vihogtunk, mint két kamaszlány.
Ő az egyetlen ember, akivel remekül elférek a legkisebb konyhában is. Még nálam is sokkal jobb szakácsnő, és komoly kisebbségi érzéseim lesznek mellette, hogy vajon jól csinálok-e valamit.
Életem második pizzája volt, és egyben a Párom meg szerintem is a legjobb pizza volt, amit valaha ettem. Állítólag Jamie Oliver receptje.


 

Pizzatészta

fél kg kenyérliszt
3 tk só
2 tk cukor
1/4 l langyos víz
másfél zacskó szárított élesztő

A hozzávalókat dagasztottuk, és összegyúrtuk. Hagytuk fél órát kelni, vagy egy kicsit tovább.

Közben elkészítettük a szószt.

Pizzaszósz

Egy doboz hámozott paradicsom
oregánó
3 gerezd fokhagyma
kakukkfű
egy csipet rozmaring
1 szelet olajban eltett szárított paradicsom
kevés olívaolaj

bors

A szószt összeturmixoltuk.

Most jön a lényeg.

A pizzatésztából a lányom tenyérnyi gombócot vett ki, egy fólialapra rátette, a tetejére egy másik fólialappal lassan egész vékony kör alakra nyomorgatta. A pizza szélét egy picit visszahengergette, hogy legyen egy kis pereme.
Ezek után már engem ért a megtiszteltetés, hogy a feltétet némi irányítás alapján feltegyem.
Készült egy margaritás, pizzaszósz, rá mozarella sajt, én egy kevés parmezán.
Két sonkás gombás, pizzaszósz, fűstölt karajcsíkok, gombaszeletek, olívabogyó szeletekre vágva, mozarella, parmezán, és Plusos pizzás sajtkeverék.
És végül egy csak gombás, sok sajtkeverékkel.
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://dalit.blog.hu/api/trackback/id/tr40287434

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása