Ami valójában krém.
De Váncsa István óta tudjuk, hogy minden saláta amit megeszünk.
Én is igen csodálkoztam, amikor több mint 20 éve először ettem Erdélyben. Abban az időben még alig lehetett padlizsánt kapni itthon, először nem is tudtam, mit is kéne kezdeni vele.
Aztán megjelent Kövi Pál Erdélyi Lakoma című szakácskönyve, és az első pár évben az alapján csináltam.
Ennek a receptnek a lényege, azon kivül, hogy a parázson sütést nem tudom megoldani otthon, hogy úgy bánunk vele, mintha majonézt gyártanánk, lassan adagoljuk hozzá az olajat.
Később pár napig vendégül láttam Melindát, a marosvásárhelyi lányt, akivel együtt csináltam padlizsán, és ő módosította a receptet.
Először is kért egy potyolót. Néztem, mint Rozi a moziban, de kiderült hogy van nekem ilyenem.
Ez egy fából készült bárd, amivel potyoljuk vagyis aprítjuk a padlizsán. Valamint ő tanított meg arra, hogy náluk majonézt is tesznek a salátába.
Én is úgy tudtam, hogy nem lehet fémmel kezelni, de ma már tudom, hogy ez még a rozsdamentes korszak elötti időszakból ered.
Bár a potyoló, az évek alatt eltünt, én máig csak fakanállal, falapáttal készítem.
Amúgy a padlizsánkrém a teljes Balkánon, és mediterráneumban elterjedt, különbőző módokon. Én például minden zsidó vacsorán, ebéden találkozom vele, csak az egy sokkal lágyabb, kevésbé füszeres változat.

Vinetta

2 padlizsán
1 fej hagyma
kb 1 dl olaj
majonéz (legjobb a saját készítésű, de nem tragédia, ha tubusos
só
bors





A padlizsánokat megszurkálom, és forró sütőbe teszem. Én úgy mondom, hogy akkor jó, ha már jó büdős van, vagyis megégett a héja.
Ha kész, megvárom, mig kihül, lehámozom, kiszedem a belét, és egy tálban falapáttal alaposan szétpotyolom, szétnyomkodom.
Apránként keverem bele az olajat, közben a zöld bele egészen kifehéredik. Beleteszem az apróra vágott hagymát, sót, borsot, és majonézt.
Néha apróra vágott keménytojással is gazdagítom.
Piritóssal a legjobb