Dalit

VKF 10. Dinsztelt hús

2007. november 04. 17:23 - Dalit

Habár mint leírtam anyám nem a konyhában töltötte az idejét, de nagyon jól főzött.
Az ő főzéstudományának az alapja az volt, hogy nem hiszem, hogy 1 óránál többet töltött volna a konyhában, kivéve, ha valami nagyon nagy ünnep volt.
Ebből fakadóan egytálételekben nagyon jó alapokat kaptam.

Ha ki akartunk rugni a hámból, ebben nagyon jók voltunk, akkor marha volt. Nekünk a marha volt mindig az igazi hús.

Ehhez azért tegyük hozzá, hogy a 70-es évek végén sem volt még mindenhol  mindenfajta hús. Ezért anyám is úgy főzött, hogy amit kapott. Vagyis amit kaptunk. 

Az egyik kedvenc szórakozásom volt, hogy együtt kimentünk a piacra, mikor már voltak szabadszombatok, körbejártunk, bevásároltunk, és mivel addigra már dél lett, a piaci hurkásnál megebédeltünk.
Isteni hurkák voltak, mellettünk a melósemberek, sokszoknyás, akkorian még cigányul beszélő cigányok, családok. Sajnos ez mára már elmúlt, a hurka nem olyan, de ráadásul már meg sem engedhetné magának mindenki minden hétvégén családostul. A lányaimmal, mikor kisebbek voltak még mi is sokszor töltöttük így a szombat délelöttöt.
Hogy még egy kis bezzeg az én időmben szöveget beleszőjjek, ráadásul az én jó kis Garaym is bezárt már két éve, és ki tudja, hogyan nyílik meg újra.

De ha szép marhát vettünk, akkor ez volt az ételünk. Persze ez sem az igazi kétszemélyes étel, de hétvégén úgyis odatévedt mindig valaki.
Erről az ételről is azt hittem, hogy mindenki ismeri, egyszerű és nagyszerű, de sok embert leptem már meg vele.

Dinsztelt hús



1 kg marhafelsál szeletelve.
1 nagy hagyma
10 dkgszalonna, vagy zsír
1 nagy hagyma
paprika
köménymag
majoranna
mustár

jó két dl száraz vörösbor

Valójában ez egy marhapörkölt szeletekből.
A marhát bemustároztam és hagytam egy ideig állni. A szalonnából kisütöttem a zsírt, megpirítottam rajta a felvágott hagymát, rászórtam a paprikát, és köménymagot.
Negyon kevés vízet ráöntöttem, hogy ne égjen meg a paprika, és a marhaszeleteket fehérre sütöttem mindkét oldalon. Megszórtam majorannával, sóval, felöntöttem 2 dl vízzel és egy dl vörösborral.
Lassú tűzön lefedve pároltam, a folyadékot vörösborral pótolom. Akkor jó, ha a hús puha, és szaft olyan igazi tunkolni való.
Általában nem szeretem a tésztát köretnek, de a dinsztelt húst kifejezetten makarónival szeretem, vagy más lyukas tésztával.
1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://dalit.blog.hu/api/trackback/id/tr89217995

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mirelle · http://www.mirelle.hu 2007.11.04. 18:06:16

Ismerős. :) Mi apámmal jártunk kolbászt enni a henteshez és a dinsztelt hús nálunk is kedvelt fogás volt. Kösz a tippet! Ezer meg ezer éve nem ettem!
süti beállítások módosítása