Dalit

Segítsüti - Flódnitorta - A szeretet sütije

2012. március 30. 11:10 - Dalit

2012. ismét segítsüti.  Nagyon boldog vagyok, hogy résztvehetek, résztvehetünk benne ismért.

Ebben az évben a Gézengúz alapítványt támogatjuk, ami külön nagy öröm számomra, mert úgy gondolom, hogy fantasztikus az a munka, amit ők csinálnak.

Vigyázat, csalok.:)  Az idei süti valójában nem az enyém. Orsi lányom műve és írása.

De mi lehet jobb egy gasztroanyának, hogy a lánya süti meg a segítsütit. Én csak támogattam. . 

Talán van valami szerepem abban, hogy ilyen gyerekem van, aki nemcsak a főzés sütés szeretetét örökölte, tanulta tőlem, hanem azt is, hogy mennyire jó másokért tenni.

 

Flódni - A szeretet sütije

 

 

A Flódni egy nehéz műfaj, nem az a fajta aminek az ember csak úgy ukmukfukk neki esik. Ez a süti bizony 3 napig készül. Az első nap, általában este, megcsinálom a tésztát és a töltelékeket, mivel hideg tésztával és hideg töltelékkel milliószor könnyebb dolgozni. Másnap összeállítom és megsütöm, de igazán csak harmadnap érik össze, és válik szépen szeletelhetővé.

Ezért a Flódnit csak szeretettel lehet készíteni. Szeretni kell hozzá. Azokat az embereket akiknek süti az ember, és szeretni kell a tésztát és a sütést is. Ráadásul ha igazán szeretettel sütjük, akkor csak a csodálatos illatokra emlékszünk majd, nem a sok munkára, hiszen itt minden borral készül, még a tészta is isteni muskotály illatot áraszt, nem beszélve a borban párolt fahéjas alma, a mák és a dió bódító illatáról.

A segítsüti segítségével én most ezt a szeretetet adhatom a flódnin keresztül sok sok pici segítségre szoruló gyermeknek.

 


Licitáljatok a segítsüti oldalán!

 

 

3 komment

Meyer citromos mákos-túrós palacsinta

2012. február 12. 21:50 - Dalit

 Nálam is beállt a Meyer-citrom őrület. A Bosnyák gyakorlatilag tele van a narancsnak tünő citrommal, ami olyan mintha egy narancsosabb citrom lenne. Összekötöttem a mákmániával. 

A végeredmény egy túrós mákos citromos palacsinta lett.

 
  • 2 citrom leve
  • 2 nagyobb tojás
  • 1 csésze tej
  • 1 csésze túró
  • fél csésze cukor
  • ¼ vaj
  • 1 tk vaniliás cukor
  • Másfél csésze liszt
  • 2-3 kanál darált mák
  • 1 tk sütőpor
 
A citromot, tojást, tejet, túrót, cukrot, vajat, és a vaniliás cukrot összekeverjük, majd hozzáadjuk a sütőporos mákos lisztet.
Hagyjuk egy fél óráig állni, majd 10 cm-es kis amerikai palacsintákat sütünk. Lekvárral ettük, én meg mérhetetlen mohóságomban plusz mákos porcukorral.
Szólj hozzá!

Pikáns gombaragu avagy sztroganov gomba

2012. február 11. 09:20 - Dalit

Sztroganov gomba néven találtam hasonlókat, de nekem a sztroganov mégiscsak egy rendes húsos sőt marhahúsos étel.
 
Nem sokat írok mostanában, nem sok kedvem van sem főzni, sem írni.
Most már 5 hónapja nincs állásom, a jelen helyzetben az esélyem is egyre kevesebb. Nem igazánx lelkes ilyenkor az ember.
Ttanuljuk az egyre olcsóbb ételeket. És ez valahogy nem ihlet sem kísérletezésre, sem kreativitásra.
Amikor már nagyon elmegy az életkedvem, akkor azért egy-egy kenyérsütés még vissza tud rángatni.
 
De ma valahogy a hűtőben megmentendő gombát látva egyszer csak megjött a kedvem valami újra. Meglepően finom ebéd lett végül.
 
  • 30 dkg gomba
  • egy kis hagyma
  • 5 cm póréhagyma
  • két gerezd fokhagyma
  • 4 apró csemegeuborka
  • egy ek kapribogyó
  • két dl tejszín
  • só, bors
  • egy marék petrezelyem
  • egy ek olaj
  • egy ek vaj
 
A vajat és az olajat egy serpenyőben felforrósítottam, beledobtam az apróra vágott hagymát, és pároltam pár percig. Hozzáadtam az apróra vágott fokhagymát és a felszeletelt póréhagymát, addig sütöttem együtt, míg a póré egy kicsit összesett, akkor hozzádobtam a felébe harmadába felaprított gombát, sóztam, borsóztam, és fedőt alatt pároltam.
Mikor már fél elkészült, hozzáadtam az apróra vágott uborkát, kapribogyót, majd a tejszínt. Két perc alatt összefőztem, majd a felaprított petrezselyemmel is összefőztem.
A tetejét még megszórtam friss petrezselyemmel, és rizzsel ettem.
 
Szólj hozzá!
Címkék: gomba

Erdei gyümölcsös morzsássüti

2012. január 08. 22:05 - Dalit

 Nagyon szeretem a morzsás sütit. Főleg gyümölcs, némi tészta. 

Még karácsony elött sütöttem, és ha véletlenül valahol már komoly elvonális tünetek lennének, akkor gyorsan életmentő lehet.

  • 1 körte
  • 6 ek barna cukor
  • 250 gramm fagyasztott bogyósgyümölcs
  • 20 dkg liszt
  • 10 dkg vaj
  • egy marék pisztácia, összetörve
  •  
 
Előmelegítem a sütőt 180 fokra. A körtét feldarabolom, és egy serpenyőben pár kanál cukorral addig sütöm, míg egy kicsit karamellizálódok. Hozzádobom a többi gyümölcsöt, és összefőzöm.
4 kis sütőformát kivajazok, és beleöntöm a gyümölcsöt.
A lisztet egy csipet sóval, a vajjal összemorzsolom, hozzáadom 3 kanál nádcukrot, és a tört pisztáciát, azzal is összemorzsolom. A morzsát rászórom a gyümölcsökre.
20-25 perc alatt megsütöm a sütőben.
Ezalatt a ropogós, morzsás felszín alatt, egy lekvár szerű csoda áll össze. Azt hiszem, holnap megint muszáj lesz vennem gyümölcsöt hozzá.

 

Szólj hozzá!
Címkék: gyümölcs

Mogyorós zöldbab

2011. december 23. 10:46 - Dalit

A csirke casseroléhez ez volt a plusz köret.

Ismét megvalósult kedvenc séfem, Gál Zsolt tanácsa a többféle textúráról. Imádom, amikor a mogyoró, vagy bármilyen mag ropogóssága kiegészíti a zöldség lágyságát.

      • 400 gramm mirelit zöldbab
      • 3-4 szelet húsos szalonna, kockákra vágva
      • egy marék mogyoró
      • 2 ek tokaji borecet furmintból
      • 5 ek tejszín
      • 1 tk tárkony, szárított

Forró vízben megfőzzük a zöldbabot.

A szalonnát megpirítjuk egy serpenyőben, hozzádobjuk a mogyorót, és azzal is pirítjuk pár percig, sózzuk, ráöntjük az ecetet, majd a tejszínt. Hozzáadjuk a zöldbabot, alaposan összekeverjük, és tálaljuk. Megszórjuk egy kevés tárkonnyal.

mogyiszoldbab_1.jpg

Szólj hozzá!

Vörösboros csirke casserole

2011. december 21. 16:04 - Dalit

A múltkor megvett sütőbe rakható nagy serpenyőm örömére készült ez az étel. Na meg a lányomék jöttek vasárnapi ebédre.

A casserole egy lábas neve, egyszersmind egy illetve sok ételnek is. Lényege, hogy sokféle alapanyag menjen egy lábasba, be a sütőbe, régebben a kemencébe, és lassan, ráérősen, amíg a nő a templomban van, megsül az étel. Valójában egy sütőben sült ragu, vagy becsinált, de azért a casserole szó, mégiscsak jobban hangzik.
A magyar, jiddis sólet név is innen ered.
casserole.jpgcsirkebabbal.jpg

 

Hozzávalók

 
·         4 csirkecomb kettévágva
·         2 ek liszt
·         3 ek olívaolaj
·         2 nagyobb hagyma kisebb negyedekre vágva
·         20 dkg húsos füstölt szalonna kockákra vágva
·         3 gerezd fokhagyma
·         30 dkg gomba
·         2 db sárgarépa
·         2 db fehérrépa
·         2 babérlevél
·         Fél narancs leve
·         2 ek gránátalmaszirup
·         3 dl vörösbor
·         3 dl csirkealaplé
 
  1. A sütőt előmelegítjük 180 fokra. A csirkedarabokat sózzuk, borsózzuk. Ha nem szeretjük a bőrét, le is húzhatjuk, de igazából a szaft jobb lesz tőle. Egy nagy serpenyőben olajat forrósítunk, és a combok minden oldalát egy kicsit megpirítjuk. A csirkecombokat kiszedjük, és félrerakjuk.
  2. Kisebb lángon a maradék olajba beledobjuk a szalonnakockákat, és hagymát, a feldarabolt répákat, és 5-8 percig sütjük, majd a végén hozzáadjuk a fokhagymát. Megszórjuk az egészet a liszttel, és együtt még egy percig pirítjuk.
  3. Hozzáadjuk a gombát, a babérlevelet, gránátalmaszirupot, belefacsarjuk a narancsot, majd felöntjük a vörösborral. Amikor a vörösbor már kiforrta az alkoholt, hozzáöntjük az alaplét.
  4. Megkóstoljuk, szükség esetén fűszerezzük. Belehelyezzük a csirkecombokat, és lefedve betesszük a sütőbe 30 percre.
  5. 20 perc után belehelyezzük a piszke féle burgonyagombócokat. és még 20 percig főzzük együtt.
Kaptam ajándékba egy nagyon szép olasz vörösbort, azzal ettük.

 

Szólj hozzá!
Címkék: csirke

Tarhonya sült zöldségekkel

2011. december 17. 10:35 - Dalit

Én is egyike vagyok azoknak, akik rajonganak a tarhonyáért, és keresik az újfajta felhasználási lehetőségeket. A Goodfood-on már többször láttam az orzoval, az olaszok rizstésztájával készült ételeket. Az orzo annyira nem izgatott fel, de rájöttem, hogy helyette mennyivel jobb lenne a magyar tarhonyát használni. És lőn.:)

 

·         1 kis cukkini felszeletelve, csíkokra vágva
·         két kaliforniai paprika, csíkokra vágva
·         egy lilahagyma szeletekre vágva
·         1-2 paradicsom szeletekre vágva
·         4 gerezd fokhagyma összenyomva
·         ¼ csésze olívaolaj
·         másfél tk só
·         egy csésze tarhonya
Dresszing
·         1/3 csésze citromlé (két citrom)
·         ¼  csésze olívaolaj
·         1 tk só
·         fél tk frissen őrölt feketebors
Az összeálításhoz:
·         ¼ csésze fenyőmag
·         5 dkg fetasajt
·         bazsalikom
Először elkészítem a tarhonyát. Egy evőkanál olajon megpirítom, míg halványbarna nem lesz, majd felöntöm kétszer annyi forró vízzel, sózom, lefedem, és kislángon addig főzöm, míg felszívta a folyadékot, és elkészül.
Közben egy serpenyőben megpirítom a zöldségeket, néha megforgatva. Berakom a sütőbe a serpenyőt, és hagyom még 10-15 percet sülni. Összekeverem a dresszinget
Egy nagy tálba összekeverem a tarhonyát a zöldségekkel, meglocsolom az öntettel, és megszórom a maradék hozzávalóval.  Szobahőmérsékleten tálalom.
Szólj hozzá!

Gung Bao csirke

2011. december 13. 10:30 - Dalit

A Magyar Narancsban olvasta a párom Chili és Vanília receptjét, és megkívánta. Az újságot rögtön utána el is tüntettem, úgyhogy végül a receptet máshonnan szedtem.

A Gung Bao csirke egy nagyon kedvelt és nagyon sokszor elrontott kínai étel, Szecsuanból, ennek megfelelően meglehetősen csípős is. Én most finomítottam rajta ilyen szempontból. Csirkemellből készült most, de használhattok marhát, rákot, halat is. Nekem a kedvenc kínai ételem ebben a pillanatban.
 
·         35 dkg csirkemell
·         pár darab szárított chili ízlés szerint
·         1 hagyma
·         40 g mogyoró
·         2-3 gerezd fokhagyma
·         3 ujjnyi gyömbér
·         1 tojásfehérje
·         2 tk kukoricakeményítő
·         ½ csésze olaj
 
Páclé a csirkéhez
·         ½ tk só
·         egy evőkanál rizsbor
 
Szósz
·         egy evőkanál rizsbor
·         fél evőkanál rizsecet
·         2 evőkanál szójaszósz
·         fél evőkanál cukor
·         egy evőkanál víz
 
A csirkemellet kisebb kockákra vágjuk, és összekeverjük a páclével.
A chili paprikát kimagozzuk, megmossuk, és beáztatjuk vízbe,
A hagymát 6-8 gerezdre vágjuk, a fokhagymát és a gyömbért apróra vágjuk.
A mogyorót kevés olajon megpirítjuk, majd félre tesszük. A csirkedarabokat összekeverjük a tojásfehérjével, és a kukoricakeményítővel. Egy wokban olajat forrósítunk. Beledobjuk a csirkét, és két -3 percig sütjük, majd megfordítjuk, és addig sütjük, amíg kissé barna lesz. Kiszedjük a húst, és félrerakjuk.
Újabb kanál olajat forrósítunk, beledobjuk a fokhagymát, gyömbért, a lecsurgatott, megszárított chilit, és óvatosan sütjük egy-két percig, majd hozzáadjuk a hagymát, és azzal is sütjük. Visszarakjuk a csirkét, leöntjük a szósszal, majd beleszórjuk a mogyorót, és összesütjük az egészet.

 

Szólj hozzá!

Sajtos kukoricakenyér

2011. december 11. 15:50 - Dalit

Úgy tűnik, mostanában Amerika rajongó lettem. Egy krimiben találkoztam vele nemrégen, hogy valakinek a börtönben a legnagyobb vágya a kukoricakenyér. Ezek után muszáj voltam utánanézni. És ha már a puliszkát, polentát szeretem, miért ne szeretném a kukoricakenyeret is. Reggelire, vacsorára, tizórainak is jó.

  • 1 csésze tönköly fehér liszt
  • 2 csésze tönköly teljeskiörlésű liszt
  • 1 csésze kukoricadara
  • 1 ek barnacukor
  • 2 tk sütőpor
  • 2 tk só
  • 2 csésze tej
  • 3 nagy tojás kicsit felverve
  • 14 dkg vaj
  • 20 dkg sajt (cheddar, nálam most cserpes fonott sajt, és parmezán vegyesen)
  • 3 szál újhagyma
  • két jalapeno chili paprika kimagozva

 

Egy tálban összekeverjük a liszteket, a cukrot, sót, sütőport. Egy másik tálban a folyékony hozzávalókat keverjük el, a tejet, tojást, olvasztott vajat. Végül a beleöntjük a tejes keveréket a száraz anyagokat, és könnyedén összekeverjük. Hozzáadjuk a sajt nagy részét, az újhagymát, paprikát, majd hagyjuk állni kb. 20 percig

Közben előmelegítjük a sütőt 180 fokra. Kivajazunk egy sütőtálat. A tésztát elsimítjuk a tálban, rászórjuk a maradék sjatot, és némi hagymát. 30-35 percig sütjük.

Kockára vágva tálaljuk.

kukoricakenyér2.jpg

Magában nekünk egy kicsit száraz, de a zakuszkával észbontóan jó. Vagy valamilyen más mártásos ételhez köret helyett.

Szólj hozzá!

Sült sütőtök saláta – 4 alapíz találkozása

2011. december 09. 09:26 - Dalit

A 101 cookbooks-on találtam ezt a receptet, és azonnal meg kellett csinálnom. Nem is tudom, lehet-e salátának nevezni, inkább krémes, mint darabos étel lesz belőle, de az biztos, hogy fantasztikus vacsora lett belőle. És ugyan az ember kicsit nyafogott, hogy nincs hús, és ő éhes marad, de annyira gazdag, hogy a végén elismerte, hogy elég volt.
Olyan ételt már főztem, ahol két-három alapíz volt, mondjuk, csípős-savanyú, édes-savanyú, de olyant, ahol egyszerre négy jelenik meg, édes, savanyú, keserű, és ízlés szerint csípős, ráadásul úgy, hogy egyik sem lóg ki, még nem. De nem csak az ízek keveredtek, hanem a formák és struktúrák, vagy texturák is, a krémtől a ropogósig.

Még gondolkodom, hogy esetleg valami ilyen lesz a karácsonyi előétel.

·         Egy közepes sütőtök meghámozva, két-3 cm szeletekre vágva
·         4 szár szárzeller levelestül, kockára vágva
·         egy marék mandulaforgács, vagy tört mogyoró
·         egy marék aszalt áfonya
·         Fél hagyma, finomra vágva
·         160 ml sör
·         2 tk dijoni mustár
·         2 evőkanál tokaji borecet aszúból
·         2 evőkanál olívaolaj
·         1 tk barnacukor
·         ¼ tk só
·         kevés chili
 
Először megsütjük a tököt. Mikor kész, és kihűlt, akkor nekilátunk a salátának. Egy bögrében összekeverjük a sört, mustárt, ecetet, olajat, cukrot, és sót. A feldarabolt tök egyharmadát beleöntjük egy tálba, és összekeverjük a dresszing egyharmadával. Egy kicsit hagyjuk állni, ezalatt a tök teljesen beszívja az öntetet. Belerakjuk a maradék tököt, rászórjuk a mandulát, áfonyát, zellert, hagymát, ízlés szerint egy kevés chilivel, és összekeverjük a maradék öntettel. Megszórjuk a zellerlevelekkel, és 5-10 percig hagyjuk összeérni, majd tálaljuk.

 

 

Szólj hozzá!
Címkék: sütőtök
süti beállítások módosítása