Dalit

Téli saláta gerslivel VKF.38

2010. november 12. 08:31 - Dalit

Ismét egy vega munkahelyi ebéd. És ami még jobb, tökéletes versenymű a reformételes versenykiíráshoz. Eredetileg nem is nagyon gondolkodtam ezen, mert nem vagyok egy igazi reformkonyhás, bár figyelek természetesen. De eszünk húst, finomlisztes dolgokat is, ha egyre kevesebbet is. Remélem a tokaji aszús dolog még belefér a reformkonyhába. De azért elég sokszor csinálok leginkább magam kedvéért, de aztám másnak is örömére sok zöldséges, reformosabb ételt is.

A gersli avagy az árpagyöngy egy nagyon nagyon jófajta gabona, én már régen használom. Eredetileg ugye a sóletbe, aztán a töltelékbe, utána lett belőle rizottóféle. Most meg egy saláta, vagy zöldséges egytálétel. Ezt írják róla:

Az árpa könnyen emészthető gabona. Magas a kálium-, magnézium-, foszfor-, cink- és vastartalma, ezen kívül sok értékes vitamint, elsősorban B1-, B2-, B6-vitamint és pantoténsavat tartalmaz nagyobb mennyiségben.
Az árpa nagy mennyiségű kovát tartalmaz, amely erősíti az izomzatot, a kötőszövetet, valamint jó hatással van a csontokra, a fogakra, a bőrre és a hajra is.

És ezzel a recepttel próbáltam ki először az édesburgonyát. Az igazat megvallva kifejezetten ízlik, de annyira hasonlít a sütőtökhöz számomra, hogy ezzel az erővel sütőtökkel is csinálhatom legközelebb.

  • 2 lilahagyma negyedekre vágva
  • 2 közepes édesburgonya megpucolva, kis kockákra vágva
  • pár gerezd fokhagyma kissé megnyomva
  • 100 gr árpagyöny, gersli
  • egy marék karfiol
  • egy ek. tokaji aszú balzsamecet
  • 2 tk harissa
  • 1 tk sumach ( ez is egy mostani kedvenc, amit amibe lehet, belerakok)
  • 1 kevés olaj

Az édesburgonyát, a hagymát, és a fokhagymát, olívaolajjal megspriccelve a 200 fokos sütőben 15-20 perc alatt puhára sütöm. A gerslit folyó vízben többször átmosom, kevés vajon megfuttatom, és felöntöm vízzel, jó 25-30 perc kell neki, mire puha lesz. Az utolsó 5-10 percben beleszórom a karfiolt, és készre főzöm. Közben sózom.

Leszűröm a gerslit, összekeverem a zöldségekkel, meglocsolom az ecettel, még egy kevés olívaolajjal, és alaposan fűszerezem.

Este csak megkóstoltam, másnap reggelre ért össze, és remek kis ebéd lett belőle.

 Goodfood receptből.

Szólj hozzá!

Préselt császárhús tudományos felépítménnyel

2010. november 11. 12:52 - Dalit

avagy

kétszer sült császárhús Gordon Ramsay után szabadon

 

A préselt hús megnevezés a páromtól jött, aki lényegében az én szakmai irányításom mellett felügyelte és befejezte a folyamatot. Ezt a receptet már jó néhányan megsütötték vagy ehhez hasonlót, és mindenki áradozott róla. Most már mi is.

A tudományos felépítmény majd kiderül az írásból. Sokféle fűszerezést találtam, nekem most éppen ötfűszer-keverék korszakom van, ami egyszerűen isteni.
 
·         Másfél kilós bőrös, csontos császárhús
·         2 ek frissen tört ötfűszer-keverék
·         durva só
·         zsír 1-2 dl, de lehet többet is használni
 
Először a mozsárban összetöröm az ötfűszer-keverék hozzávalóit durvasóval.
A császárhúst megtisztítom az esetleges és fölösleges szőröktől, egy-két centinként beirdalom óvatosan, hogy a húsba ne vágjak bele. Nagyon alaposan beledörzsölöm a fűszerkeveréket.
A sütőt előmelegítem 150 fokra. A tűzhelyen a tepsibe rakom a zsírt, felforrósítom, és a húst a bőrös felével lefelé megpirítom. Lefedem alufóliával, és beteszem a sütőbe nagyjából 3 órára.
Mikor kész, kiveszem a sütőből, hagyom egy kicsit hűlni. Megfordítom, hogy a bőrös fele legyen felül. Letakarom fóliával, ráraktam egy deszkát, és lenyomattam súlyokat. Illetve nem én, hanem az ember. A receptek mindenhol konzerveket írnak, de szerinte az nem elég súlyos, és ez így nem lesz jó. Ekkor jött a tudományos megalapozás, vagyis mivel ez volt felül, nevezzük felépítménynek. 2 vagyis nem, 4 db vastag Parlamenti Almanach került a tetejére, és így került egy éjszakára a spejz hideg padlójára. Másnap nem volt módunk megcsinálni, de ez így előkészítve a sütőben akár három napig is elvan.
Így aztán a harmadik nap vettem elő. Levágtam a nem elég szép darabokat a széléről, hogy egy szép téglalapot kapjak.
Közben a sütőt 220 fokra melegítettem. Egy serpenyőben a húsnak először a bőrös felét kevés olajon átsütöttem majd a másik felét is megpirítottam. Áttettem már a bőrös felével felfelé a tepsibe és 20 percig sütöttem a sütőben. Hagytam egy keveset állni. Ezután a csontokat símán ki lehetett húzni. Szeleteket vágtam belőle. Egészen elképesztően ropogós, töpörtyűszerű csoda lett a bőre, a húsa meg nem zsíros, hanem szaftos, ízes, nagyon nagyon finom.
Képet nem tudtam róla elég szépet készíteni, de talán valami látszik belőle.

 

Szólj hozzá!
Címkék: sertés

Ötfűszer-keverék

2010. november 11. 12:51 - Dalit

Mostanában az egyik ha nem az egy kedvenc fűszerkeverékem. Nem volt itthon, mikor kellett volna, ezért elkészítettem én magam, és ez sokkal jobban tetszik nekem.

  • ·         1 kávéskanál édesköménymag,
  • ·         3 db csillagánizs,
  • ·         4-5 db szegfűszeg,
  • ·         1 kávéskanál szecsuáni bors.

Ezeket mozsárban durva sóval alaposan összetörtem, végül beleszórtam egy kevés fahéjat.

 

Szólj hozzá!
Címkék: fűszerkeverék

Ázsiai lencse

2010. november 10. 10:00 - Dalit

 

 

Most épp kisérleti konyha, és szokás szerint Chili volt a minta.
 

Igazából a kacsához terveztem köretnek, de akkor szépen odaégettem. Hétközben újrapróbálkoztam egy jobbfajta lencsével. Nekem nagyon jó vega kaja lett, a páromnak meg remek köret.

Kétféle meglepetést is hozott számomra ez a recept. Az egyik, hogy mennyire jó ételt lehet főzni az unalmas lencséből, a másik, hogy milyen rejtett erényei vannak a zellernek.

Kisérleti konyha a barackos ecethez aszalt barackkal szerette volna készíteni, én viszont tokaji aszú balzsamecetemből kiindulva az aszalt sárgabarackhoz, ami volt otthon, egy adag mazsolával együtt főztem.

Ez annyira jó, hogy rendszeres munkahelyi ebéd lesz belőle.

Hozzávalók:

  • 20 dkg lencse (legközelebb többet készítek)
  • egy kis hagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • Egy kimagozott chili vagy 2-3 szelet erős piroshúsú paprika
  • 5 dkg aszalt sárgabarack
  • 3 dkg mazsola
  • egy szelet zeller apró kockákra vágva
  • 1 evőkanál balzsamecet
  • 2 ek szójaszósz
  • 1 ek hoisinszósz
  • 1 ek olaj
  • 1 ek vaj
 

A vaj és olaj keverékén megpároltam az apróra vágott hagymát, és a fokhagymát. Megfutattam egy kevés feldarabolt paprikát, és a zellert. Összekevertem a lencsével, és felöntöttem annyi vízzel, hogy egy ujjnyira elfedje. Sóztam. Kis lángon 20-30 percig főztem, amíg puha nem lett. Lehőztam a tűzhelyhez, és hozzákevertem a feldarabolt aszaltgyümölcsöket. A dresszinghez összevertem a balzsamecetet, szójaszószokat, és hozzáöntöttem a lencséhez. Izlés szerint még megszórtam feldarabolt erős paprikával, apróra vágott petrezselyemmel, és korianderrel. Hagytam egy ideig állni, hogy összeérjen. Langyosan és hidegen is jó volt.

 

 

Szólj hozzá!

Zöldséges, gyömbéres omlós kacsacomb

2010. november 07. 20:10 - Dalit

Azt hiszem, nem okozok nagy meglepetést, hogy már megint kiderül, Chili és Vanilia nagy kedvenc nálam.

Múlt héten gondos felkészülés és hetimenű tervezés után a piacon egész kacsa helyett csak combot kaptam. Kicsit utánanéztem, és rájöttem, hogy én mennyire szeretem a kínai konyhában is ezeket a csíkokra vágott kacsás ételeket. És tényleg, ez lesz most a legújabb vendégváró étel már látom.
Az egészen eredeti receptnek meg már a címe is isteni, párolt kacsacomb idiótáknak.:)
Csak egy egészen kicsit tértem el, amennyire a hozzávalók adták. Először is, hiányzott a kínai ötfűszerkeverék, de elkészítettem magam. 1 kávéskanál édesköménymag, 3 db csillagánizs, 4-5 db szegfűszeg, 1 kávéskanál szecsuáni bors. Ezeket mozsárban durva sóval alaposan összetörtem, beleszórtam egy kevés fahéjat.
 
 
Hozzávalók a kacsához két személyre
 
·         Két kacsacomb
·         2 sárgarépa
·         1 fehérrépa
·         egy szelet zeller
·         3 cm gyömbér
·         egy kanál olaj
·         2 tk. szójaszósz
·         1 tk. hoisinszósz
.         5 fűszerkeverék
 
A sárgarépát, fehérrépát, zellert apró kockákra vágtam. A kacsát a fűszerkeverékkel alaposan bedörzsöltem. A maradék fűszert elraktam máskorra.
A sütőt 160 fokra melegítettem. Egy jénai aljára kevés olajat öntöttem, rászórtam a zöldségeket, sóztam, borsoztam egy kicsit, megspricceltem olajjal. Ráfektettem a kacsacombot és másfél óráig hagytam sülni. Ekkor ránéztem, és egy merőkanálnyi húslevessel, (épp ott főtt fölötte) meglocsoltam. Még fél órát sütöttem, majd a zsírt leöntöttem róla, a húst félreraktam egy kicsit hűlni. Mikor már hozzá lehetett nyúlni, kicsontoztam, és csíkokra vágtam. A sütőbe visszaraktam a zöldséget, és a felszeletelt húst is, hogy újra megmelegedjen.
Egy szép tálra rizst tálaltam, rá a zöldséget, a tetejére a frissen reszelt gyömbérrel, és a szójaszószokkal ízesített kacsahúst. Megszórtam apróra vágott újhagymával, petrezselyemmel, a magamét korianderrel.
Elképesztően finom.
Szólj hozzá!
Címkék: ázsiai kacsa

Grillezett cukkinisaláta

2010. november 03. 15:18 - Dalit

Ez is egy jó kis hústalan munkahelyi ebéd volt nekem. Mostanában valahogy sokkal kevésbé kívánom a húst. De mivel életem párjának viszont nem étel az étel hús nélkül, magamnak kotyvasztok néhány dolgot. Például cukkinit, amit ő nem szeret. Csak mindig megkostólja, és azt mondja, hogy, hmm, ez nem is rossz. Ez most tényleg nem volt rossz, viszont meglepően erős lett. Gyönyörű kápiának kinéző zöldséget vettem a hétvégén, amiről kiderült, hogy méregerős paprika. Úgyhogy most ezt használom csili helyett, de még így is óvatosan. Goodfood és Nemisbéka ihletésére

  • 1 ek olívaolaj
  • 1 ek vaj
  • 2 kisebb cukkini
  • parmezán
  • fél lime
  • Tokaji aszú balzsamecet (pillanatnyi nagy kedvenc
  • só, bors
  • menta
  • parmezánsajt
  • egy szelet erős pirospaprika
  • 1 ek napraforgómag (fenyőmag híján)
  •  

A cukkinit zöldséghámozóval vékony szeletekre vágom. A vaj és olaj keverékén gyorsan megpirítom, de csak annyira, hogy még ropogós maradjon. Kirakom egy tálba. A maradék olajon megpirítom az apróra vágott paprikát, és a szotyit. A cukkinit, sózom, borsózom, meglocsolom olívaolajjal, a balzsamecettel és a lime levével. Megszórom a magokkal, a paprikával, egy kevés friss mentával, petrezselyemmel, és a végén a parmezánforgácsokkal. Hagyom állni. Szerintem langyosan is jó, de higeden is remek.

 

Szólj hozzá!
Címkék: vega cukkini vegán

Sajtos csirkemell

2010. október 20. 19:00 - Dalit

Egy nagyon egyszerű étel, hála egy olyan kolleganőnek, aki általában nem szokott főzni, de mikor feltettem azt a költői kérdést, hogy mit is csináljak este 80 dkg csirkemellel, ha még lusta  és nyűgös vagyok, bedobta ezt az ételt, mint olyat amit még ő is meg tud csinálni, és kedvenc.

Persze utána még végignéztem, hogy más  hogy csinálja, és megtaláltam gabojsza receptjét, amit nagyjából követtem.

  • 4 csirkemell, szeletekre vágva
  • 20 dkg sajt vegyesen (Lidl reszelt, gran moravia)
  • 2 tojás
  • 2, 5 dl tejszín
  • 1 dl joghurt
  • 2 ek olaj
  • liszt
  • só, bors, szerecsendió

A csirkemell szeleteket sóztam, borsoztam, majd először lisztbe, aztán tojásba, végül a reszeltsajtba paníroztam. Leraktam sorba egy kiolajozott jénaiba.

A tejszínt és a joghurtot összekevertem, enyhén sóztam, szerecsendióval fűszereztem. 180 fokos sütőben 35 percig sült. Rizzsel és puliszkával ettük. Az összesült sajtos tejszines trutyi nagyon jó volt a puliszkához.

 

Szólj hozzá!
Címkék: csirke sajt

Dahl Palak – Indiai sárgaborsó spenóttal

2010. október 13. 12:59 - Dalit

 

Chili és Vaniliánál jobban én sem tudom leírni, hogy a sárgaborsó miért nem tartozik a legizgalmasabb alapanyagok közé. De amióta leírta az ő verzióját a sárgaborsóról, azóta többször is megfőztem én is, és nagyon megszerettem. Most el kezdtem rákeresni én is a neten, hogy lehetne még elkészíteni, és nagyon szimpatikus indiai recepteket találtam. A spenót ugyan nagy kedvencem, de be kell vallanom, szerintem ehhez az ételhez nincs igazán szükség rá.
Ennek ellenére úgy írom le, ahogy elkészítettem, és legközelebb változtatok én is rajta. Ráadásul végre kiélhettem a koriander és chili imádatomat is,habár csak az én adagomra került.

Hozzávalók:

·         25 dkg sárgaborsó
·         2 marék fagyasztott leveles spenót
·         Egy hagyma
·         2-3 ek vaj (ghee)
·         4 gerezd fokhagyma
·         2 cm gyömbér
·         egy tk római kömény
·         egy tk koriander mag
·         3 kardamom széttörve, a magjait kiszórva
·         4 cm egész fahéj
·         1 tk feketebors
·         4 dl alaplé vagy víz
·         ¼ tk kurkuma
·         fél tk durva só
·         1 tk garam masala
·         fél csokor koriander
·         egy két csili
·         fél citrom
A sárgaborsót legalább egy óráig beáztatom.
A száraz fűszereket egy forró serpenyőben megpirítom, amíg el kezd illatozni. Beleszórom a mozsárba és a durva sóval együtt alaposan összetöröm. A fokhagymát és a meghámozott gyömbér nagyon apróra vágom.
A vajban a fokhagyma gyömbér keveréket addig sütöm, amíg illatos, és puha lesz, vigyázva, hogy ne barnuljon meg. Ráöntöm a leszűrt sárgaborsót, az alaplét, a kurkumát összetört fűszereket és kb. 40 percig főzöm, amíg a borsó megpuhul . A vége felé beleszórom a garam masalát ízlés szerint. Végül a leveles, összevágott spenótot is beledobom, és még 5 percig főzöm.
A tányéron apróra vágott korianderrel és chilivel ízesítem
Szólj hozzá!

Balzsammártásos szűzpecsenye szalonnás kelbimbóval

2010. október 05. 21:19 - Dalit

 

Robinak ajánlva

 

Ez egy majdnem tökéletes étel lett, és még azt is tudom nagyjából, hogyan lesz majd egyszer teljesen tökéletes.
Az alapok egy vagy több angol oldalról, és a számomra éppen első számú kedvenc Gordon Ramsay-től jött. Imádom, hogy egészen döbbenetesen egyszerű ételei vannak, amiben mindig van valami különleges. Ebben a receptben épp a pancetta, aminek hiányában én kolozsvári szalonnát használtam.
A balzsamos szűzérmék az eredeti receptben végig a szószban párolódott, de nekem jobban tetszik sütve. Ami még a kísérletezés tárgya, hogy pontosan milyen bor kerüljön belé, mennyi ideig kell a redukciót csinálni belőle, hogy kellőképpen sűrű legyen,  és milyen bort lenne a legjobb mellé. De tudom, hogy megtalálom a tökéletes megoldást. Most két hegyaljai borász verekedhetett meg a dicsőségért, de úgy érzem, nagyon jól megfértek egymás mellett, és jól egészítették ki egymást. A Hetedhét Pászortüzek idején vettem egy kis üveg fenséges Tokaji aszú balzsamecetet dr. Ungvári Krisztiántól, és DoXa száraz furmintot az Ábrahám pincétől.
 
 

Balzsammártásos sertésszűz

 

  • 1 sertésszűz
  • 1 tk édeskömény
  • 1 tk római kömény
  • 1 tk koriander
  • két ág rozmaring levele
  • 1 tk szinesbors
  • két tk durva só
  • Kotányi borskeverék
  • 3-4 dl száraz fehérbor (Ábrahám pince DoXa száraz furmint)
  • 2 dl alaplé (sajnos csak csirke volt, legközelebb, marha, vagy sertéslével készítem)
  • 1 ek olívaolaj
  • 1 ek vaj
  • fél csésze Tokaji aszú balzsamecet (dr. Ungváry Krisztián)
  • 4 gerezd fokhagyma késsel megroppantva
  • két szelet zeller vékony csíkokra vágva
  • 2 babérlevél
  • 3 szem borókabogyó késsel megroppantva
  • 1 lilahagyma gerezdekre vágva
 
A sütőt előmelegítettem 180 fokra. Az édesköményt, római köményt, koriandert, borsot, rozmaringot a sóval együtt alaposan összetörtem a mozsárban. Kiszórtam a vágódeszkára, és belehempergettem az egész szűzpecsenyét, hogy mindenhol befedje a fűszerkeverék.
Egy serpenyőben egy evőkanál olajat és vajat hevítettem. A szűzpecsenye egyik oldalát megpirítottam, majd átfordítottam. Mellédobtam a fokhagymát, hagymát, zellert borókabogyót. A húst körbepirítottam, majd átraktam egy tepsibe, és betettem a sütőbe 20 percre.
A serpenyőben piruló zöldségeket felöntöttem a fehérborral, és fűszereztem kevés sóval. Ráöntöttem az alaplét is, és kis lángon hagytam összesűrűsödni 15 percig, majd beleöntöttem balzsamecetet, kóstoltam és még ízesítettem egy kevés sóval, és Kotányi borskeverékkel. A szűzpecsenyét meglocsoltam a balzsammártással, és mellétettem a megfőtt  hagymákat, zöldségeket, krumplit és kelbimbót.
 

Kelbimbó szalonnával

 

  • Fél kg kelbimbó
  • 5 dkg kolozsvári szalonna
  • 2 gerezd fokhagyma
  • egy ek olaj
  • só, frissen őrölt bors
  •  fél marék zsálya
A kelbimbót forró vízben 5 percig főztem, majd jeges vízbe raktam, hogy megtartsa a szép zöld színét. Leszűrtem, megszárítottam. A szalonnát vékony szeletekre majd két cm-es csíkokra vágtam. A forró olajban megpirítottam a szalonnát, majd rádobtam a kelbimbót, és 5  percig pirítottam. A végén rádobtam fél marék felvágott zsályát. Isteni.
Ábrahám pince DoXA 2009 száraz furmintot ittunk hozzá, de várom az igazán hozzáértő hozzászólását, hogy melyik bor lenne bele és hozzá a legtökéletesebb.
 
Robi?
 

 

Szólj hozzá!

Muszaka

2010. szeptember 27. 10:20 - Dalit

Hát, ha már volt egyszer egy pszeudomuszaka, jöjjön egy igazi. Mármint, ha van olyan, hogy igazi.

A párom vett a múlt héten Józsinál fél kg darált marhahúst, azzal a felkiáltással, hogy majd lesz belőle valami. De még nem tudtam, pontosan mi is lesz a valami.
Végül, én nem normális, nekiálltam szerda este, munka után muszakát gyártani, mint gyors, könnyű vacsora. Végül is egy óra alatt be is került a sütőbe, és az eredmény megérte, de azért máskor inkább hétvégén állok neki.
 
Hozzávalók:
  • Fél kg darált marhahús
  • két padlizsán
  • 4 db krumpli
  • egy kis cukkini
  • egy hagyma
  • 3-4 fokhagymagerezd
  • egy doboz hámozott aprított paradicsom
  • 2 kápia paprika
  • 2 ek vaj
  • 2 ek liszt
  • 2-3 dl tej
  • oregánó
  • borsikafű
  • só, bors

  •  
A padlizsánokat 1 cm. karikákra vágom, lesózom, és szitába rakom, hogy az esetleges keserűsége kijöjjön. A krumplikat szintén karikákra vágom. A cukkinit hosszában 1 cm szeletekre vágom.
A marhahúst az olívaolajon megpirított hagymán, és fokhagymán elkezdem pirítani. Mikor már kifehéredik, morzsálódóvá válik, sózom, borsózom, megszórom oregánóval és borsikafűvel, félre teszem.
A padlizsánokat letörlöm, olívaolajjal bekenem, és egy serpenyőben mindkét oldalát megsütöm, majd egy tányérra teszem. A cukkini szeleteket szintén kisütöm. A kápia parikából is szeleteket vágom, és megpirítom. A serpenyőbe több olajat teszek, és a krumplikat is elősütöm, mindkét oldalon
Egy lábasban a vajból, lisztből és tejből besamelmártást készítek, sózom.
Egy tepsit kiolajozok, és elkezdem a rétegeket lerakni. Először egy réteg krumpli, rá a padlizsán, cukkini, paprika, a marhahús, és a besamelmártás, közben fűszerezzük, majd ismét krumpli, padlizsán stb. a tetejére besamel kerül, végül ízlés szerint lehet rá sajtot is tenni, nekem nem hiányzott.
Rendkívül laktató étel, ebből nagyjából négy adag lett, ha nem több.

 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása